Otthonról
Haza

Tekerjünk idén is határtalanul Otthonról Haza! ❤️🤍💚

Az idei évben egy útvonalon kerekezzük be Magyarország déli, dél-nyugati határvidékét, érintve Horvátországot és Szlovéniát is.

Miről szól a túra?

Tarts velünk határtalanul!

Az Aktív Magyarország Program keretein belül megvalósuló „Otthonról Haza!” kerékpártúra célja, hogy aktívan, kerékpáron kösse össze a Kárpát-medence magyarságát és szimbolikusan egyesítse őket a célhelyszínen, Székesfehérváron. Az útvonal 2023-ban Magyarország déli, dél-nyugati határvidékén halad és érinti Horvátország, valamint Szlovénia magyarlakta területeit is. 

Otthonról Haza - Miről szól?

A túra tervezetten az alábbi nagyobb településeket érinti, melyeken (Székesfehérvár kivételével) a szállást is szeretnénk a nevezők számára biztosítani: Siklós, Barcs, Kapronca, Lendva, Zalaegerszeg, Keszthely, Veszprém és Székesfehérvár. Az útvonalon minden nap legalább két-két frissítést tervezünk hosszabb pihenővel.
Naponta egy, lehetőség szerint a szálláshely szerinti településen kulturális programokkal szeretnénk kedveskedni a résztvevők számára, illetve a helyi kulturális sokszínűség bemutatása mellett nagyon fontos szempont a helyi természeti és építészeti értékek résztvevőkkel történő megismertetése is.

Galéria

2019 óta minden egyes éven sikerült megújulnunk, és mind az útvonalak, mind a programok és látnivalók terén maradandó élményt okoztunk a résztvevőknek. Idén sem lesz ez másként, kedvcsinálóként nézd meg tavalyi képeinket!

Útvonal & info

Rajt

Baja, Magyarország

Cél

Székesfehérvár, Magyarország

Távolság

650 km, 3800 m szintkülönbség

Esemény kezdete

2023. augusztus 13. 9:00

Esemény vége

2023. augusztus 20. 20:00

Nevezési határidő

2023. augusztus 05.

Próbáld ki magad!

A túra teljes nevezési díja: 120.000 Ft
A nevezési díj tartalmazza:

• professzionális túrakísérő csapatot és folyamatos egészségügyi ellátás biztosítását;
• szervíz biztosítását,
• felvezető motorost a teljes útvonalon,
• logózott ajándéktárgyakat,
• minden nap meleg vacsorát, másnap reggelit és útravaló szendvicseket,
• az útvonalon minden nap 2-2- frissítést (víz, gyümölcs, zöldség, szőlőcukor, kalcium és magnézium tabletta),
• változatos kulturális programokat a teljes útvonalon,
• szállást, az előző évekhez hasonlóan elsősorban kollégiumokban,
• baleset-és felelősségbiztosítást,
• kép-és videóanyagot